Az egy-két hét közös üdülésen kívül a gyerekek nyara gyakran tervezetlenül és – néha bizony – unalmasan telik. Ezt a problémát a szülők sokszor úgy próbálják orvosolni, hogy ők is szabadságot vesznek ki, és otthon maradnak. Ha ez nem lehetséges, jó megoldás lehet egy nyári tábor.

2022

 

Ahány gyerek, annyi igény

Amíg az egyik imád egész nap sportolni, a másik a háta közepére sem kívánja a testnevelésórákon kívüli mozgást. Néhány gyerek szeret napestig egyfajta tevékenységgel foglalkozni, míg másokat az köti le, ha minél több dologban kipróbálhatják magukat. Eszerint érdemes megválasztani a nyári tábor témáját is.

17-et egy csapásra

A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a következő szekciók választhatók: 3D konstruktőrök tábora, angoltábor, brókerek és tőzsdecápák tábora, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor, kuktatábor, programozótábor, robotikatábor, sporttábor, színházi tábor, tánctábor és tudóstábor.

Tanulás és nyaralás egyszerre

A táborozók naponta 210 percben foglalkoznak a jelentkezési lapon megjelölt témával. A három, egyhetes turnus alatt a szabadidős programok mellett az alkotómunkáé a főszerep. A hatalmas tábor résztvevőinek az önfeledt kikapcsolódásról sem kell lemondaniuk. Strandolás, versenyek, vetélkedők, koncertek, állatbemutatók teszik felejthetetlenné a délutánokat és az estéket. Az általános és középiskolás korosztálynak szóló bentlakásos tábort a helyben lakók „napközis” jelleggel is igénybe vehetik. A helyszín a kecskeméti egyetem kollégiuma, ahol minden lehetőség adott a nagyszerű vakációhoz. A bejárósoknak nagy előny, hogy a tábor reggel 7:00-től este 22:00 óráig biztosít eseménydús programokat, vagyis ez sokkal-sokkal több egy szokványos napközis tábornál.

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt

A kényelmet a kollégium kétágyas, zuhanyzós szobái adják. A teljes ellátáson felül korlátlan gyümölcsfogyasztás is alapvetés. A közös események mellett külön programokat szerveznek a kicsiknek és a nagyobbaknak. A 10 év alattiak meseesteken vehetnek részt, a kamaszok filmklubban beszélgethetnek a korosztályuknak megfelelő művekről – nemegyszer akár a takarodó után is. A legtöbb szülő szívesen emlékszik vissza a táborokban töltött fergeteges nyarakra. Az ott kötött barátságok sokszor még felnőtt korban is megmaradnak. A mai gyerekek sem szeretnének kimaradni ebből, szóval irány táborozni!