Megint Kecskemét szolgál az év egyik legjobb gyerekbulijának a helyszínéül: a PEOPLE TEAM nyári táboraiba 7 és 17 év közötti diákokat várnak.

Az első jelentkezők már február végén bebiztosították a helyüket az év legjobban várt gyerektáborában, a halogatósoknak azonban nem árt sietniük: a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborainak egyes turnusaira most már nem lehet jelentkezni.

 

Aki halogat, lemarad

A PEOPLE TEAM Alapítvány 2022-ben 17 tematikus tábort kínál, amelyek többsége egyhetes turnusban érhető el. A leggyorsabbak az első hetekben regisztráltak a kedvenc szekciójukba, így a PT-s gamertábor, dróntábor, kuktatábor, valamint a gazdasági tábor (brókerek és tőzsdecápák tábora) első, július 24. és 30. közötti turnusára már nem fogadnak új jelentkezőket. Május második felétől indult el a roham, ezért valószínűsíthető, hogy a következő napokban betelik a júliusi és az augusztusi szabad időpontok többsége, érdemes tehát előre gondolkodni, és nem megvárni, amíg szép lassan az összes szekcióra kiakasztják virtuálisan a „telt ház” táblát a PT honlapján.

A csodás Kecskemét

A PT-táborok helyszínére, a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiumába az ország, sőt a világ minden tájáról érkeznek diákok. A PT-be 7 és 17 év közötti gyerekek jelentkezhetnek, aki azonban egyszer megtapasztalta a tábori feelinget, az említett korosztályt kinőve is szívesen visszatér animátorként, ún. mókusként. A PEOPLE TEAM nyári táborainak varázsához jócskán hozzájárulnak Kecskemét szépségei és jó levegője: a gyerekek szinte egész nap a szabadban tartózkodnak, és nem csupán a campus területét népesíti be a turnusonként mintegy 500 résztvevő, de ellátogatnak a csúszdaparkba, a vadasparkba és a planetáriumba is. Az általános iskolások körében különösen népszerű tudóstáborban például folyamatosan mozgásban vannak: arborétumban, méhészetben, múzeumban is megfordulnak, illetve régészként is kipróbálhatják magukat.

Ottalvós vagy bentlakásos

A PT turnusaira – a kéthetes, középiskolások számára meghirdetett színésztáboron kívül – bentlakóként és bejárósként is lehet jelentkezni: az elszállásolás kérdésén kívül nincs más különbség a két táborozási forma között, mivel minden diák ugyanabban az ellátásban részesül, illetve ugyanazokon a programokon vehet részt. A napközis táborozókat mindennap este 10-ig kell hazavinni, szóval nem maradnak ki az esti bulikból, filmvetítésekből és workshopokból – a kisebbekért természetesen korábban is lehet jönni; a tematikus foglalkozások általában 13.30-ig tartanak, utána ebéd és szabad programok sora várja a táborozókat.

Íme a választék

A Kecskemét környéki szülők legnagyobb örömére nem kell messzire utazni, ha azt szeretnék, hogy gyermekeik újszerű, hasznos és szórakoztató programokon vegyenek részt több napon – vagy akár héten – át. A PEOPLE TEAM idei kínálatából a következő szekciók közül választhatnak: angoltábor, filmestábor, gamertábor, programozótábor, robotikatábor, dróntábor, 3D konstruktőrök tábora, brókerek és tőzsdecápák tábora, játéktábor, fotóstábor, kézművestábor, írótábor, tudóstábor, színházi tábor, kuktatábor, sporttábor, tánctábor. Ide kattintva lehet regisztrálni a gyerektáborokba.