Egy jó nyári tábor élmény a diákoknak, egyben megnyugtató a szülőknek, akik tudják, hogy nyugodtan dolgozhatnak addig, amíg mások a gyermekeik gondját viselik. Rutinos táborozónak számít Orsi, akinek a favoritja a PEOPLE TEAM: eddig nyolc hetet töltött el a kecskeméti táborokban, és alig várja, hogy 2022 júliusában ismét megnyissa kapuit az új generációs táborkomplexum.

 

„Előfordult, hogy egész egyszerűen nem szerettük volna, hogy véget érjen a tábor, és még egy utolsót táncoltunk a folyosón. Ebből már sejthető, hogy a kedvenc szekcióm a tánctábor (no és a 2021-es újdonság, a cirkusztábor) volt, mert mindig lefáradok a mozgástól, és a hét végén bemutathattuk a többieknek azt, amit addig gyakoroltunk. Nem mondom, szereztem pár lila foltot, és izomlázam is volt, de nem hisztiztem, hanem ennek is örültem, mert »a fájdalom a testet elhagyó gyengeség«.

Azért szeretem a táncos programokat, mert összehozza az embereket, és mindenki együtt lehet, otthon pedig akár nosztalgiaképp is ellejthetjük a megtanult mozdulatokat. Jó lenne, ha mindegyik táncunkat felvennék, és feltöltenék a YouTube-ra, hogy megmutathassam a családomnak, hogy nemcsak nyaraltam, hanem dolgoztam is.

A kaja elfogadható volt, a kedvencem a gyros pitában, amit azért szeretek, mert sok húst raktak bele. A leghasznosabb PT-s dolog a büfékártya: a büfé éjjel-nappal nyitva áll, szóval ha a napi háromszori étkezésen és az állandó zöldség- és gyümölcskínálat mellett megéheztünk vagy megszomjaztunk, bármikor elmehettünk oda.

Anyám örült, hogy a PT-nél töltök pár hetet, meg ő is szeretett volna ilyen táborba menni fiatalkorában. Nem féltett, én pedig kipróbáltam egy s mást, amit eddig nem engedett, és kiderült, hogy nem is veszélyes – például a PT-ben simogattam először kígyót. Néhány kutya is megfordult a tábor területén, de lehetett csúszdázni, edzeni, csapatversenyeken részt venni, tábortáncot tanulni – szerintem az utóbbi volt a legjobb. Úgy gondolom, hogy az ittléthez kapcsolódó kitartást és kreativitást bárhol lehet hasznosítani az életben, a suliban és később talán a munka világában is.

A legszebb PT-élményem ahhoz kapcsolódik, hogy megölethettem a barátnőimet, akikkel újra találkoztunk itt. Nagyon sok barátot szereztem az eddigi turnusoknak köszönhetően, az ország minden tájáról, és mind szívesen visszajárunk a kecskeméti nyári táborba. Nem szoktam máshová menni, mivel a PEOPLE TEAM-é a legjobb tábor.”

2022-ben is lesz tánctábor, sőt a PT az eddigiektől eltérően 17 szekcióval készül a következő évre – ízelítőt ide kattintva lehet olvasni.