Nyári táborok, amelyekben a gyerekek nemcsak jól érzik magukat, de hasznos tudással is gazdagodnak általuk.

 

A nyári vakáció több szempontból is problémás, főleg azoknak, akik nem tudnak kit megbízni gyermekük felügyeletével. Egy jól megválasztott nyári táborral azonban két legyet üthetünk egy csapásra: a legalapvetőbb szükségletek kielégítésén túl élményt, sőt a későbbiekben jól használható tudást ajándékozhatunk a gyerekeknek. Lássunk néhány tábort ezek közül!

Angoltábor

A klasszikus tábor – talán nincs olyan angolul tanuló diák, aki ne fordult volna meg életében legalább egyszer valamelyik angoltáborban. A kínálat viszonylag széles, és az árakban is nagy szórás tapasztalható: egy-egy napközis tábor már 6-7000 Ft/fő/nap áron is elérhető, míg az American Summer Camp egyhetes, ottalvós angoltáborának napidíja 47.143 Ft/fő/éj, amiért cserébe szuperintenzív képzés folyik a helyszínül szolgáló kastély területén, délutánonként pedig számos – köztük exkluzív – program várja a piliscsabai tábort választókat, akik a nap folyamán az amerikai konyha finomságaiból csemegézhetnek (vegán, vegetariánus és gluténérzékeny étrendet nem tudnak biztosítani).

Gazdasági tábor

A szülők hajlamosak arra, hogy azt gondolják, az iskola majd felkészíti a gyerekeket a pénzzel kapcsolatos kérdésekre, ám a matekórákon kívül nemigen esik szó arról, hogy hogyan bánhatnak például a zsebpénzzel. Így sokan felnőve, egyetemistaként szembesülnek azzal, hogy nem is olyan egyszerű tanulni, közben albérletet fenntartani, és az sem lenne utolsó, ha szórakozásra is jutna. Az is előfordulhat, hogy már a középiskolában kipattan egy vállalkozás ötlete a diákok fejéből, de nem tudják, kihez fordulhatnának ezzel, hogyan teremthetnék meg a megvalósítás finanszírozásához szükséges tőkét – ezekre a kérdésekre (és még sok másra) ad választ a PEOPLE TEAM brókerek és tőzsdecápák tábora, amely az MNB támogatásával, Kecskeméten valósul meg, és ottalvósként, valamint napközis formában is igénybe vehető.

Minden, ami IT

Egy informatikai táborral elérhetjük azt, hogy gyermekünk naprakész tudást szerezzen a legkeresettebb programnyelvekből, valamint népszerű szoftverek használatát sajátíthatja el, ezek pedig akár a továbbtanulásában is segíthetik. Az elmélet helyett a gyakorlaton van a hangsúly, így a résztvevők megtanulhatnak weboldalt építeni vagy 3D-ben animálni. A PEOPLE TEAM kecskeméti, technikai jellegű szekciói különösen erősek: programozótáboron kívül robotika- és dróntábor, illetve egy egészen friss szekció, a 3D konstruktőrök tábora is megtalálható a kínálatukban a 17-féle választható szekció között. Az árakról és az ellátásról az alapítvány honlapján lehet tájékozódni.