Egy szuper nyári tábor elengedhetetlen a 7–17 éves korosztály számára, hiszen a rengeteg élmény és emlék hozzájárul egészséges testi-lelki fejlődésükhöz.
Az első a legnehezebb
Az első táborozás minden kisiskolás életében alapvető élmény, ám a nagyobbakéban is hangsúlyos szerepet kap – újra és újra, nyárról nyárra. Sok szülő esik abba a hibába, hogy azt hiszi, gyermeke nélküle még a cipőjét sem tudja bekötni. Sőt pár nap alatt az éhenhalás szélére kerül. A fiatalok azért is szeretik a nyári táborokat, hiszen ott szülői felügyelet nélkül élvezhetik a vakációt. A táboroztatók tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek jó része szinte „felszabadul”, amikor megérkezik a nyaralásra.
Kisiskolásoktól a kamaszokig
Fontos kritérium, hogy hány éves a csemete, és hogy milyen táborok jöhetnek szóba a korához illően. Az igazi nagy kaland egy bentlakásos tábor, ahol a csemeték szülők nélkül próbálgathatják a szárnyaikat. Már egy vagány hétéves is elboldogul egyedül, hiszen a táboroztatók ügyelnek arra, hogy senki ne érezze elveszettnek magát. A felső tagozatos és középiskolás korosztály szívesen választja a több hetes, intenzív képzést nyújtó táborokat. Még mindig az idegen nyelveket, a legkülönbözőbb sportokat és a számítástechnikát – vagy ezek kombinációját – kínáló táborok a legnépszerűbbek. A PEOPLE TEAM nyaranta több mint 1000, 7–17 éves gyerek számára nyújt egyrészt komoly tanfolyamokat, másrészt felhőtlen kikapcsolódást.
Tématáborok
Egy nyári tábor alkalmat adhat arra, hogy a gyerekek rengeteg új élménnyel és nem mellesleg tudással is gazdagodjanak. A táborozók többféle szakfoglalkozásra jelentkezhetnek. A választható témák szinte az összes tudományos és művészeti ágat felölelik. A délelőttök a jelentkezéskor kiválasztott témával telnek. A résztvevők többek között angol nyelvű kommunikációt, programozási ismereteket, fotózási technikákat és a filmforgatás fortélyait sajátíthatják el. Az ismeretek átadása komoly projekt, de a lényeg az alkotómunka.
Nyaralás felsőfokon
A PEOPLE TEAM táboraiban három turnusban fogadják a játékos tanulásra és izgalmas kalandokra váró táborozókat. Délután és este a kikapcsolódásé a főszerep. A közösségi élményt nem csak a délelőtti órák csoportmunkái adják. A délutáni és esti szabadidős programokat minden kurzus résztvevőjének közösen kínálják. Közösségformáló ereje van a tábortáncnak, amelyet már az első napon mindenki megtanul. Egy gyerekfesztivál olyan programot tud biztosítani a fiatalabb generációnak, amelyet a szülők és a nagyszülők a legjobb szándékkal sem érhetnek el.
Mindent a gyerekekért!
A nyári gyerektáborok szervezői sok éves tapasztalattal a hátuk mögött ismerik a gyerekek igényeit. Tudják, melyek azok a rendezvények, versenyek és műsorok, amelyek érdeklik a táborozókat. Tudnak differenciálni a különböző korosztályok között. Mást kínálnak a kicsiknek, és mást a kamaszoknak. Fontos az is, hogy a gyerekek kortársaikkal tölthetnek minőségi időt az iskolán kívül. A gyerekeket különböző színű csapatokra osztják, amelyek a turnus végéig versenyeznek egymással. A csoportokat színes kendőkkel különböztetik meg egymástól. A cél a tábori kupa elnyerése. Szakképzett animátorok gondoskodnak arról, hogy mindenki megtalálja a helyét a csapatban, és hogy a közösség aktív tagja legyen.