Ha ők környezettudatosan élnek, azzal hozzájárulnak ahhoz, hogy unokáink élhetőbb földet kapjanak kölcsönbe. Nem csoda, hogy a természet és az állatok védelme napjainkban nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt nagyobb hangsúlyt kap, mint 30-40 évvel ezelőtt. Sok gyerek szeretne cselekedni, jobbá tenni a világot – miközben maguk sem tudják, hogyan is működik az. Ebben segíthet egy nyári tábor.

 

Ismerni és szeretni

Könnyű azt mondani, hogy szeretjük az állatokat, miközben a kutyák-macskák-galambok hármasán kívül nem biztos, hogy felismerjük a fajtájukat. A gyerekek többsége – mind vidéken, mind a városban – eltávolodott a természettől. A PEOPLE TEAM élményközpontú nyári táborai azonban visszavezetik őket a kiindulópontra. Ennek helyszíne nem más, mint Kecskemét, időpontja: július 25–31., augusztus 1–7. vagy augusztus 8–14. (ekkor vannak a táborok turnusai), a releváns témacsomag pedig a KUTATÓK + KALANDOROK nevet viseli, ahová minden 7–17 év közötti fiatalt várnak, aki szabad levegőn, jó társaságban és szuper programokkal akarja eltölteni a nyári szünet egy részét.

Minden, ami mozog vagy nő

A PT idén 10 + 1 témacsomaggal és közel 30 szekcióval készül. Előbbinek a része a KUTATÓK + KALANDOROK, amelyben a következőkben felsorolt témák közül választhatnak a gyerekek. A zöld táborba érkezők folyamatosan mozgásban lesznek: méhészetbe, vadasparkba, kutyamenhelyre látogatnak, kísérletekkel másolják le a természeti jelenségeket, esténként pedig távcsövekkel vizsgálják a csillagokat. A kiscsoportos foglalkozások során számos határterületet érintenek, ilyen a földrajz, az egyiptológia, a rovartan, a relativitáselmélet vagy a kozmológia, és mindezt úgy, hogy akár egy hétéves is megértse és élvezze az elhangzottakat.

Majdnem zöldek

A régésztáborban részt vevők Lara Croftnak vagy India Jonesnak érezhetik magukat: múzeumba mennek, ásatáson, térképolvasási gyakorlaton és kézműves foglalkozásokon vesznek részt, ráadásul ellátogatnak Kecskemét legszebb szecessziós épületébe, ahol értékes műkincsek, köztük több ezer éves kerámiák, kőeszközök, fémtárgyak találhatók. A kalandtáborban kincsvadászat és rengeteg megoldandó, játékos feladat várja a jelentkezőket, míg az Ocean Cleanup – Boyan Slat elnevezésű táborban a környezetvédelemről, azon belül is elsősorban az óceánokról és a műanyaghulladékok kezeléséről, illetve annak mértékének csökkentéséről hallhatnak a fiatalok.

A PEOPLE TEAM szervezői komolyan veszik a bolygó megóvásának a kérdését, ezért nem lehet kapni műanyag flakonos üdítőket a tábor területén. Friss, hazai alapanyagokból és egyéni érzékenységre tekintettel készült ételeket naponta háromszor kapnak a táborlakók, a korlátlan gyümölcs- és zöldségfogyasztás, valamint a büfé egész nap elérhető. A nyári táborba ottalvósan (bentlakásos) és bejárósként (napközis) is lehet érkezni; a díj ennek függvényében változik. Ide kattintva lehet jelentkezni.