A PEOPLE TEAM nyári táborainak szervezőit elborzasztják az orosz–ukrán harcok. Született pacifistaként és a gyerekek jólléte mellett elkötelezett emberekként azért tettek alapítványt 1991-ben, hogy a világ minden tájáról érkező diákok egyformán jól érezzék magukat a nyaranta újraformálódó PT-s közösségben.

 

Az utóbbi években turnusonként már mintegy 500 gyerek nyaralt a PT tematikus kecskeméti táboraiban, akik között eddig is megfordultak kevésbé jómódú családból vagy országból érkezők. A PT szervezői együttéreznek az ukrajnai háború áldozataival és a menekülőkkel, adományokat gyűjtenek, a felajánlásokat az info@peopleteam.hu e-mail-címre és központi irodájukba (1028 Budapest, Tárkony u. 76.) várják. Palotás Attila Ater elmondta: „Elkezdtük kutatni a lehetőségeket az ukrajnai gyerekek fogadására. Reméljük, hogy minél hamarabb vége lesz a rémálomnak, de szükségét érezzük annak, hogy segítsünk, és javítsuk a menekülni kényszerülő gyerekek körülményeit. A PEOPLE TEAM új generációs táborainak többségében nincs nyelvi akadály, például egy fotós-, robotika- vagy angoltáborban ugyanolyan élményben lehet részük a külföldről érkezőknek, mint az anyanyelvünket kismértékben vagy egyáltalán nem beszélő gyerekeknek. A jelentkezés feltétele a 7–17 év közötti korhatár, egyéb megkötés nincs; természetesen ügyelünk a higiéniai előírásokra, illetve ételallergia vagy vegánság feltüntetése esetén arra is. Ottalvósan és bejárósként is lehet érkezni a táborainkba, a lényeg, hogy összefogjunk, együtt legyünk, és egyébként is: minden rendben lesz.”

A PT-táborok 2022-es témáiról itt írtak részletesebben. Aki támogatóként járulna hozzá az alapítvány tevékenységéhez, ide kattintva olvashat a lehetőségekről.